Hong Kong, 2019. március 12. – Az INFINITI Motor Company ma bejelentette, hogy egy szerkezetátalakítási terv részeként a legnagyobb globális piacokra helyezi át a hangsúlyt, egészen pontosan Észak-Amerikára és Kínára.

A szerkezetátalakítási terv részeként az INFINITI azt a nehéz döntést is meghozta, amely szerint 2020 elején kivonul a régióból és befejezi nyugat-európai működését. Az INFINITI központok a fenti időpontig értékesítési és vevőszolgálati szempontból zavartalanul üzemelnek majd.

Azonban biztosíthatjuk Önöket, hogy az INFINITI minden kötelezettségét továbbra is teljesíti majd ügyfelei felé. Jelenleg is kutatjuk, hogy 2020 márciusa után mi lenne a leghatékonyabb és legkényelmesebb módja a vevőszolgálat további biztosításának az INFINITI ügyfelek számára, beleértve a szervizelést, karbantartást és garanciális javításokat is. Az elkövetkezendő hónapokban ismertetjük majd Önökkel, hogy milyen megoldásra jutottunk.

Mivel Ön is igen értékes ügyfelünk, mindenképp törekedni fogunk arra, hogy ezt az átszervezést a lehető legzökkenőmentesebben végezzük el. Továbbra is köszönjük, hogy az INFINITI vállalatot választotta.

INFINITI TULAJDONOSI KÖR

GARANCIA

Az igazán nyugodt autózás érdekében a nemzetközi garanciánk szabályzata megváltozott. Mostantól a garancia az INFINITI autója megvásárlásától számított 3 évig vagy 100 000 megtett km-ig érvényes (amelyik előbb következik be). Számos egyéb mellett a garancia kiterjed minden festési hibára és az átrozsdásodásra is, így biztos lehet abban, hogy INFINITI je mindig a legjobb formáját hozza majd.

ASSISTANCE SZOLGÁLTATÁS

Ha utazás közben segítségre van szüksége, ne aggódjon – a nap 24 órájában eléri Mobility szolgáltatásainkat.
Akár szállásra, akár csereautóra van szüksége, biztos lehet abban, hogy prémiumkategóriás megoldást biztosítunk Önnek. Ha sürgősen folytatnia kell útját, nyugodtan hátradőlhet, Business Class osztályon juttatjuk el úti céljába – partnerével együtt.

Ha a közúti segélyszolgálatra lenne szüksége, hívjon minket az alábbi számon: +36 (0)1 550 7945

SZERVIZSZERZŐDÉSEK

Vásároljon 3, 4 vagy 5 éves garanciahosszabbítást – amely a jármű eladásakor teljes mértékben átruházható –, és élvezze a gondtalan autózást. Bízhat az INFINITI képzett és profi szerelőiben, akik eredeti INFINITI alkatrészekkel biztosítják járműve optimális állapotát.

AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE AZ INFINITI ÜGYFELEI SZÁMÁRA:

Az ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig 09:00-tól 18:00-ig érhető el.

E-MAIL
KÜLDJÖN E-MAILT
infiniti@gablini.hu
TELEFONSZÁM
HÍVJON MINKET
+36 1 799 22 50